- Lehet, hogy később kiábrándulunk, és rájövünk, hogy mégsem ő az igazi - de amíg szeretünk, addig a pár napig vagy hónapig, bizonyosak vagyunk benne, hogy "Ő az!" A szerelem élménye ezt az érzést szabadítja föl mindannyiunk lelke mélyéről: Nem vagyok többé félbetépve! Megtaláltam a lelkem másik felét!
- Egy másodpercig azon tűnődtem, hogy ha megcsókolnám, az vajon megtörné-e a varázst, amely körülvesz bennünket, de már túl késő lett volna megállni félúton. Amikor az ajka az ajkamhoz ért, tudtam, hogy ha száz évig élnék, és a világ minden országát bejárnám, akkor sem élhetnék át semmi ahhoz foghatót, mint amikor először megcsókoltam, tudtam, örökké szeretni fogom.
- A következő pillanatban az ajka ott volt az enyémen, és én már nem küzdöttem ellene. Nem azért, mert ezerszer erősebb nálam, hanem azért, mert az akaraterőm abban a pillanatban porrá omlott, amint az ajkunk találkozott. Ez a csók nem volt olyan óvatos, mint az emlékeimben élők, és ez részemről nagyon rendben volt így. Ha már az a sorsom, hogy darabokra szakadjak, akkor legalább annyi örömöt akarok cserében kisajtolni a pillanatból, amennyit csak lehet. Így hát visszacsókoltam, a szívem összevissza vert, elfulladva kapkodtam a levegőt, és az ujjaim mohón kóboroltak az arcán. Márvány teste az enyémnek feszült, és boldog voltam, mert nincs az a szenvedés, amit ne viseltem volna el mindezért cserébe. A keze úgy simogatott, mintha örökre meg akarná jegyezni az arcomat, akárcsak én az övét, és azokban a rövid pillanatokban, amikor nem a számat csókolta, a nevemet suttogta.
-
A szerelem széppé teszi azt, amink van, visszaadja, amit elvesztettünk, sőt azzal is megajándékoz, ami eddig nem volt a miénk.Nem a szerelem mozgatja a világot. De érte érdemes élni.Nem az számít, hogy egy hatalmas óceán partján gyönyörködsz a naplementében, vagy lopott perceidben egy pici tó kacsáit nézed. Csak az számít, ül-e melletted valaki.Az első szerelem örökre megváltoztatja az ember életét, és bármennyire is szeretnénk szabadulni tőle, az az érzés kitörölhetetlen.
- Az első szerelem minden volt egyszerre. Az a fajta, ami elől sosem hátrálsz, meg sosem próbálsz, meg sosem akarsz. Egy szerelem, ami olyan nagy és erős, hogy sosem hal meg, sosem halványul, sosem veszíti el az energiáját. Az a fajta szerelem, amiért harcolsz.
- Úgy érzem, hogy hozzád vezetett minden az életemben. A döntéseim, a csalódásaim, a dolgok, amiket megbántam akkor. Minden. És amikor együtt vagyunk, úgy néz ki, hogy megérte a múltam. Mert ha egy kis dolgot is másképp tettem volna, lehet sosem találkozok veled.
- Egy pillanatra találkozott a tekintetünk. Hirtelen úgy éreztem, valami történt. Mint amikor egy kulcs beletalál a megfelelő zárba, és kattan egyet.
- Minden eddigi életemet azzal töltöttem, hogy téged kerestelek. Nem olyat, mint te vagy, hanem téged.. mert lelkeinknek találkoznia kellett.
- Amikor csak hozzám érsz, duplán kettőt ver a szív..
- Ahol tűz volt, ott mindig lesz parázs..
- Nem tökéletes. Te sem vagy az, és együtt sem lesztek soha azok. De ha meg tud nevettetni legalább egyszer, tartsd az életedben és add a lehető legtöbbet, ami tőled telik. Nem fog verseket írni. Nem fog rád gondolni minden pillanatban. De egy olyan részét adja neked, amit meg tudnál törni. De ne bántsd, ne változtasd meg, és ne várj el többet attól, mint amit adni tud. Ne analizáld. Mosolyogj, ha boldoggá tesz, ordíts, ha felidegesít, és hiányozzon, amikor nincs melletted. A szerelem kemény, főleg ha birtokolni akarod. Tökéletes pasik nem léteznek, de egy mindig lesz, aki számodra tökéletes.
- Ott ült mellettem, és láttam a tekintetében, mennyire megcsókolna. Én pedig mit tettem? Lesütöttem a szemem. ..féltem, hogy rajtam is ennyire látszik a vágy.
- Létezik az, hogy valaki belép egy ajtón, vagy beszáll egy autóba, és amikor meglátjuk, amikor először találkozik pillantásunk az övével, azonnal tudjuk; ő az? Létezik az, hogy egyetlen pillanat során olyan mértékű és mélységű érzelmek halmozódnak fel bennünk, mint amire egész addigi életünk során nem volt példa? Behunyom a szemem, visszagondolok erre a pillanatra, és emlékezek. Arra, ami akkor történt. Mi hatalmasodott el rajtam? Mi okozta az érzést, ami egyetlen pillanat alatt beleköltözött elmémbe, s végérvényesen felkavarta addig józannak vélt működését? Talán az ösztön. Talán a viszonzás csodálatos érzékelése. Mert pontosan úgy nézett rám, akkor, először, mint ahogyan szerettem volna, hogy rám nézzen. Ahogyan csak az néz a másikra, aki pontosan azt éli át, amit akkor, azokban a pillanatokban én is átéltem.
- Amikor találkozik a tekintetünk, megáll az idő. Az a szempár egyenesen belém hatol, és megesküdnék rá, hogy látja, ki vagyok. Hogy ki vagyok én, amikor nem pózolok, nem színlelek.
- Az igazság az, hogy szeretem. Csillapíthatatlanul szeretem. Az első pillanattól fogva. Akkor is szerettem, amikor megesküdtem, hogy nem. Nem tehetek róla, csak érzem.
- Nem, nem felejtettelek el, de te aludtál a szívemben, és én nem mertelek felébreszteni.
- Az igazi szerelem több, mint egyszerű romantikus vonzalom, az barátság is egyben.
- Az egész egy apró, megvetendő érintéssel kezdődött, melyet anélkül a bizonyos láng nélkül észre sem vettem volna.
- A szerelem az szerelem. Nincs mit megfejteni rajta, mert úgy sem lehet megfejteni. Engedd, hogy megtörténjen, ennyi.
- Pedig pont ez a lényeg. Hogy jöjjön valaki, aki ezen a Földön él, mégis magával hoz egy másik világot. Akivel máshogy látsz, máshogy éled meg a mindennapokat. Akivel szebbek lesznek az álmos reggelek és még szebbek az éjszakák. Akivel a percek óráknak tűnnek, az órák pedig perceknek. Aki ott tud hagyni a szívedben valamit, ami akkor is segít szebbé alakítani a valóságot, ha nincs melletted.
- Varázslatos délután volt. ...csak ültünk, és nevettünk, mindenen amin csak tudtunk. Vibrált a levegő közöttünk, sütött a nap, és biztos voltam az érzéseimben.
- Vágytál, hogy szívből szeress, és szívből szeressenek. Vágytál rá, hívtad, kerested. Ott volt minden ébredésedben, minden elszenderedésben, minden napodban, minden pillanatodban. Álmodban. És most itt áll előtted. A valóságban.
- Egy tükör vagy. Az a fajta, ami percenként szembesít magammal. A hibáimmal. A félelmeimmel. Soha nem voltam ennyire üres, a legpozitívabb értelemben. Nem is tudod pontosan, de rámutatsz arra, akinek nem kellene lennem. Eldobatod velem a jelmezeket, az álcákat. Mert a rengeteg festéktől, máztól, giccses ruháktól nem látszott belőlem semmi. Féltettem magam mindentől. És mikor ülök melletted rájövök, hogy lehet élni így is. És szentül hiszem, hogy valójában mindig így kellett volna.
- Én hiszek a csodákban, a hazug szavakban, a szőke hercegben és a fehér lovakban. Hiszek a mesékben, hiszek az érzésben, hiszek a szeretlek összes betűjében.
- Melletted valaki másnak érzem magam. Valaki olyannak, aki jobban hasonlít rám.
- Imádom, amikor engem nézel, mert akkor úgy érzem, hogy én vagyok a legszebb.
- Aztán jöttél te. Te nem olyannak láttál. Azelőtt még soha senki nem éreztette velem azt, hogy elég vagyok. Te vagy az első, és most már én is elhiszem.
- Ott akarok melletted lenni, mikor reggel van, csak nézni, mikor nyújtózol egy nagyot, ásítasz, és félálomban megölelsz, s hozzám bújsz. Mindezt ébren. Éberen akarom végignézni. Majd kiszáradt száddal, gyengéden adsz egy puszit a homlokomra, és a fülembe durmogsz, mint egy maci. Ott akarok lenni melletted, mikor kijössz a zuhany alól és vizes, félig pucér testeddel mögém állsz, és a nyakamat puszilgatod, mikor én a kávét csinálom a reggeli zűrzavarban. Ott akarok lenni melletted, miközben elmész és nézni akarom, ahogyan becsukod az ajtót. Ott akarok lenni melletted, mikor hazajössz, megölelsz, és elmondod, hogy milyen volt a napod. Ott akarok lenni melletted és nézni, hogy miként nézel rám. Melletted akarok lenni, amikor álmosan iszod a kakaódat, miközben a TV- ben agybutító műsorokat nézünk, és hozzád bújni, akkor, amikor semmi dolgom sincs, és érezni, hogy biztonságot adsz. Biztonságot ad tested melegsége, és lágysága. Melletted akarok lenni, miközben nevetsz, és együtt akarok veled nevetni, és egymáson nevetni; egymás butaságán. Veled akarok lenni, mikor valami fáj, vagy ha megbántott valaki. Veled akarok lenni, moziba menni, eljátszani hogy hogyan ismerkedtünk meg, újra, s újra. Melletted akarok lenni minden este és reggel, melletted elaludni, hozzád bújni, "miért"- eket feltenni, mint egy 5 éves kisgyerek.
- Álmok kergetése helyett most az egyszer élek. Még nem ismerem ezt az életformát, de szerintem tanulható. Még nem tudom megszokni az el nem múló perceket, a visszatérő csókokat, a kezet, ami mindig ott van. Még zavaros a víz, amiben ülök. Nyújtod a kezed felém, próbálsz megtanítani úszni, csak előtte még nyelnem kell egy nagyot. Menni fog. Mert ez most más. Életrevalóbb.
Mert idevezettek az utak, hogy legyen lehetőségem ezt értékelni. Másképp esély se lett volna rá. Látom magam mögött a felégetett utat, ami egykor a mindent jelentette. És már kitisztulva gondolok rá. Nem fáj, csak ott van. Kegyetlen egymásba marások, reszkető félelmek, túláradó érzelmek, a mindennapos hiány. Egyszer csak elég volt és másra vágytam. Így ébredtem egyik reggel, pedig talán még nem is akartam.
És most itt vagy, mert itt kell lenned. Úszni tanítasz, az életnek nevezett vízben, én meg próbálok jó tanuló lenni. Talán menni fog, mert ott vagy, ha süllyedni készülnék. És ez most olyan nekem, mint a levegő. Szükség van rád, mert akkor jöttél, mikor épp feladtam és elengedtem és azt mondtad soha többé nem mész el. A szabadság, ami összeköt minket. Ez nem enged elveszni a sötétségben és ez tart életben is. Nincsenek összeütközések, véres csaták, szótlan napok. Megértésből építünk házat, őszinteséggel festjük ki és szerelemmel otthonosítjuk be. És imádom ezt az életnek nevezett valamit, amiről már nem csak beszélünk, mert napról napra továbbhajt és megmutatja, hogy milyennek kellett volna mutatnom magam a kezdetektől fogva. Nem fojtom el magam, nem küldök hamis mosolyokat feléd és már tudom mi az igazi őszinteség. Már a múltamtól se sajnálok semmit. Minden az enyém és ma már boldogan nyitom ki az emlékek szobáit. Ma már be tudom csukni az ajtót, miután beköszöntem.
- Kicsi gyerekként soha nem értettem, mi a jó az óriáskerekekben. Lassúak és magasra mennek, ennyi. Egy kör után eluntam, elég volt belőle. Sokkal jobban érdekeltek a hullámvasutak, az óriás csúszdák és a többi izgalmas dolog. De azt hiszem, most már talán értem: az óriáskerekek arra valók, hogy szép lassan átússzunk az égen azzal, akit szeretünk.
- Vakon megbízom benned - és magamat ismerve ez elég nagy szó. Amikor mellettem vagy, és fogod a kezem, a félelem szó rögtön értelmét veszti. Veled bármikor, bárhová elmennék, egyetlen szó nélkül. Te őrültségnek hívod ezt… én szerelemnek.
- Kicsit egyedül érzem magam. Nem mintha nem vennének körül jó barátok, és nem nevettetnének meg.. de akkor is hiányzik valami. Úgy érzem, hogy ugyan minden jó és minden szép, mégis ez a kellemes érzés párosul valami furcsa hiányérzettel. Nem tör le, nem rontja el annyira a kedvem, csupán kicsit zavaró. Aztán rájöttem mi is hiányzik: az Ő szeretete. Egy mosoly, egy ölelés, csak nekem - Tőle. Már ez is bőven elég lenne, hogy egésznek érezzem a saját kis lökött világomat. Tudom, nevetségesen álmodozó vagyok és olyan dolgokban reménykedek, amik elérhetetlenek. De ha Ő nem is, legalább ez az álom, ez a vágyakozás az enyém!
- Nem tudsz koncentrálni, igaz? Ismerős érzés. Rögtön ugrasz, ha csöng a telefonod. Naponta több százszor megnézed az email-jeidet, és legszívesebben minden beszélgetésben valahogy ráterelnéd a szót - de amikor kérdik, mit szeretsz benne annyira, képtelen vagy elmagyarázni. Szerelmes dalokat írnál, és csak neki énekelnéd, pedig megszólalni sem mersz a közelében. Ilyen az, mikor beleszeretsz valakibe, egyszerűen és tisztán.
- Életemben először találtam valakit, akitől utálok elválni, akár csak 5 percre is. Találtam valakit, akiből egyszerűen sosem elég. Aki elfogad olyannak amilyen vagyok, és nem akar megváltoztatni, a saját képére formálni. Aki mellett rádöbbentem, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy a fontos szavakat kimondatlanul hagyjuk.
- Ha szeretsz valakit, engedd el, s ha ő is szeret téged, akkor majd visszajön hozzád’ - biztos mindannyian ismerjük már ezt a mondást. De belegondoltunk már, mekkora baromság ez?! Ha szeretünk valakit, nem engedjük el, egyszerűen nem adjuk fel ilyen könnyen! Ha megtesszük, ha elengedjük (ráadásul ilyen indokkal), akkor ne csodálkozzunk, ha a másik aztán soha többé nem tér vissza hozzánk.. hiszen joggal gondolhatja: ‘ha igazán szeretett volna, nem engedett volna el..
- Tudod, szerelem voltál neki első látásra. Nem mondta soha, de látni lehetett rajta. Mikor rólad beszélt, én óva intettem. Azt mondtam, hogy túl nehéz lenne, lehetetlenség, sőt őrültség.. Azt tanácsoltam, hogy hagyjon Téged és tudod mit mondott? Hogy nem hagy ki valamit, ami remek lehet, csak mert egyúttal nehéz is. Tudod, most már örülök, hogy így döntött: ha rám hallgatott volna, élete legcsodásabb dolgát hagyta volna ki!
- Megfogni egy másik ember kezét ártatlan mozdulatnak, semmiségnek tűnhet, de valójában sokkal többet jelent annál. Az ember számára a kezei a legalapvetőbb eszközök: a segítségükkel alkotsz, érintesz, vagy épp ha kell, fegyverként használod őket. Egy másik ember kezét önként, mindenféle kényszer nélkül megszorítani annyit jelent, hogy arra a kis időre, míg vele vagy, nem hagyod Őt egyedül - összetartoztok. Még ha csak pár percre is, de addig sem kell a világ gondjaival egyes-egyedül szembenéznie, hiszen van vele valaki, aki segít neki ebben.. ott vagy neki Te.
- Nem beszélek veled, hiszen ismersz: a ’majd jön, ha jönnie kell’ reménye nekem elég. Szeretlek.. de nem alázkodom meg előtted. Majd hívsz, ha akarsz; csókolsz, ha akarsz; viszontszeretsz, ha akarsz. Már csak Te kellesz hozzá - én minden órában, minden percben hívnálak.
- Bárki bármit mond, a legszebb, legigazibb szerelem az, amikor egy személyben megtalálod a barátot, aki sosem hagy cserben és lehet vele nevetni; a testvért, aki megvéd Téged, ha kell; és a szülőt, aki bár néha kicsit leszid, mégis Te vagy a szeme fénye.
- Azt mondják, a nyári szerelem mindig hamar elillan, de néha előfordul, hogy az, ami csak egy kalandnak indult, valami igazivá változik. Persze mindig voltak és lesznek is, akiket megégetett a forróság, s ők csak egy dolgot akarnak az ősz beköszöntével: felejteni. Mások azonban legszívesebben megállítanák a nyár utolsó napjait, hogy minden percet örökké élvezhessenek..
- Az emberi agy a legcsodálatosabb szerv: 24 órában, évi 365 napon keresztül működik, születésünk percétől fogva addig, amíg szerelmesek nem leszünk..
- Szívvel látni nem azt jelenti, hogy nem látod a hibáimat, az esendőségeimet, vagy néha a legvisszataszítóbb tulajdonságaimat. Nem azt jelenti, hogy nem látod meg a gonoszságomat, amitől (mint a legtöbb ember) én sem tudtam megszabadulni. Szívvel látni azt jelenti, hogy mindezek mögé nézel bennem, és tudod hogy több vagyok, mint a démonaim!
- Életem minden egyes pillanatában szól idebenn egy dal. Lehetek boldog, vagy akár szomorú, egy biztos: mindig van hozzá háttérzene. Sajnos nagyon kevesen képesek meghallani a dalomat, de talán ez nem is fontos.. a lényeg, hogy én halljam. Mindenkinek meg van a maga saját dala. Néha, nagyon ritkán azonban észreveszem, hogy más is ugyanúgy ‘táncol’, ahogyan én. Olyankor közelebb lépek hozzá, elmosolyodom, kézen fogom és igyekszem nem elereszteni többé. Hiszen nincs is varázslatosabb annál, mint amikor ugyanaz a dal csendül fel két emberben.
- .. és olyan ez, mint mikor belép az életedbe egy különleges valaki, és az egyik feled azt mondja: “még közel sem állsz készen”, de a másik feled egyre csak azt hajtogatja: “maradj vele örökké”
- Gyenge vagyok töriből, de arra emlékszem, amikor először láttalak. Nem vagyok kémiazseni, de azt még én is tudom, mi játszódik le bennem ha mosolyogsz. Rossz vagyok földrajzból, de el tudom mondani, hogy itt élsz bennem. Nem vagyok se nagy író, se költő, de azt talán ki tudom fejezni, mennyire imádlak.
- .. és jön majd egy nap, minek a reggelét éppúgy utálod, mint az összes eddigit – ám a napkelte és a napnyugta között történik valami és este már másként gondolsz a következő reggelre. Mert abban a reggelben már nem csak kötelességek várnak rád, hanem valami más is.. valaki más. Aki miatt szép az ébredés, szép a nappal, kellemes a munka, nem nyűg a feladat és csodálatos az élet. Aki miatt már álmodban is a reggelt várod, hogy újra találkozz vele, hogy hallhasd hangját, láthasd a szemeit. Akinek ma is szépet, jót szeretnél adni, hogy szebbé tehesd az életét. Így lesz majd, hogy a reggel többé már nem nyűg, a reggel többé már nem kötelesség: a reggel már Ő. Mindenki számára létezik ilyen reggel.
- Mellkasodon a fülem és hallgatom a szíved. Azt a dübörgő kincset, ami itt tart most Téged mellettem.
- Szokatlan érzés volt, hogy valamiben tehetségesnek bizonyulok, hiszen ideáig nem voltam a legjobb semmiben. Jól tanultam, de sohasem voltam a legjobb az osztályban, az olvasásért pedig nem osztogatnak díjakat. Nem büszkélkedhettem sem zenei tehetséggel, sem más művészi érzékkel, ami pedig a sportokat illeti, arról jobb nem is beszélni. Feladtam az igyekezetet, hogy bármiben is kitűnjek, de most úgy érzem, megtaláltam végre a helyem a világban - és ezt Neked köszönhetem. Melletted azt érzem, hogy jó vagyok valamiben, hogy jó vagyok valakinek.
- Szereted őt, ugye? Ez csak egy egyszerű pszichológiai kérdés. Nem egy név, csak úgy, megemlítve. És mégis, valaki hirtelen eszedbe jutott..
- Fogadom: segítek, hogy szeress élni, hogy mindig gyöngéd leszek hozzád, és lesz elegendő türelmem. Hogy beszélek, amikor azt kell, és hallgatok veled, amikor nem. Hogy nem bánom, ha nem szereted a ribizlitortát. Hogy a szíved melegében élek, és az lesz az otthonom.Fogadom, hogy: őrülten szeretlek, akármilyen leszel is, most és mindörökké. Sosem felejtem el, hogy ez egy életre szóló szerelem. A lelkem legmélyén tudni fogom, hogy jöhet bármi, ami elválaszt minket, mi mindig visszatalálunk egymáshoz.